Kertész Imre
A VM4K rendhagyó módon kívánt megemlékezni Kertész Imre Nobel-díjas magyar író születésének közelgő 90. évfordulójáról, ezért 2019.10.17-e róla szólt. Személye és életműve, életútja előtt tisztelegve megnyitásra került a Kertész Imréről szóló, Magyarországon már több helyszínen bemutatott Kertész Imre – Tanulóévek – Albina című fotókiállítás a Szabadkai Kortárs Galériában. A Kertész-intézet támogatásával és a VM4K szervezésében megvalósuló tárlat az író tanulóéveit (1934–1955), valamint Kertész Imre első feleségének, Vas Albinának (1920–1995) megrendítő sorsát mutatja be.

2019. október 17-én, a Kertész Imre – Tanulóévek – Albina című fotókiállítás megnyitását követően, az est folytatásában a nagyszámú közönség a Kertész Imre munkásságának és irodalmi nagyságának emléket állító előadást láthatta Lukács Sándor, a Vígszínház Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészének tolmácsolásában és Vörös Róbert rendezésében, amely a Kaddis a meg nem született gyermekért című regény adaptációja.
A VM4K rendhagyó módon kívánt megemlékezni Kertész Imre Nobel-díjas magyar író születésének közelgő 90. évfordulójáról, ezért 2019.10.17-e róla szólt. Személye és életműve, életútja előtt tisztelegve megnyitásra került a Kertész Imréről szóló, Magyarországon már több helyszínen bemutatott Kertész Imre – Tanulóévek – Albina című fotókiállítás a Szabadkai Kortárs Galériában.
2019. október 17-én Kertész Imre Nobel-díjas magyar író születésének 90. évfordulójára emlékezve, személye és életműve, életútja előtt tisztelegve megnyitásra kerül a Kertész Imréről szóló, Magyarországon már több helyszínen bemutatott Kertész Imre tanulóévek – Albina fotókiállítás, aminek azonban lesz külön szabadkai vonatkozása is.