CSÜTÖRTÖK ESTÉK – FABÓK MANCSI BÁBSZÍNHÁZA – AZÉRT A KIS BOLONDSÁGÉRT...

2022. március 31.

2022. március 31-én 19 órai kezdettel Csütörtök esték elnevezésű rendezvénysorozatunk keretén belül az Azért a kis bolondságért... magyar népi pajzánságok című, felnőtteknek szóló bábelőadást nézhették meg nézőink Fabók Mancsi Bábszínháza előadásában, a Kosztolányi Dezső Színház színpadán.

Fabók Mancsi Bábszínházának vásári bábjátéka végigkísérte, hogyan lesz a szerelmi tűzkeresztségen éppen csak átesett leánykából, e téren sokat tapasztalt, meglett asszony. A mese főhőse Böske, aki ártatlan leányként felfedezi a szerelem örömét, sorra összebarátkozik a falu legszebb ifjúival, majd hozzámegy az agg Mózsihoz. A mese végén az idős Böske a már megszerzett életbölcsességével tanítja fiatal dédunokáját arra, hogy mik a valójában fontos dolgok az életben. Az előadás, amelyet népgyűjtések nyomán Fabók Mariann és Keresztes Nagy Árpád adtak elő, üdítő és néhol csípős humorral mesél a mindannyiunkat érintő szerelemről, a férfi-női viszonyokról. A közönség nagyszerűen fogadta ezt az igazán szeretetreméltó előadást.

Köszönjük, hogy velünk tartottak!