Csütörtök esték – Pajzán népmesék (előadói est)

2021. december 16.

Decemberi hónapunk igen sokszínű előadásokkal, illetve előadókkal, de még sokszínűbb közönséggel zajlik. Volt itt mikulás-váró koncert, színházi előadás Pindroch Csabáékkal, és így a  hó közepére, december 16-ára egy igazán jó hangulatú mesés estre invitáltuk kedves közönségünket.

Kónya-Kovács Ottília és Rontó Márta Mesefa díjjal kitüntetett népmesemondók varázsoltak el bennünket. De nem akárhogy... A pajzán népmesék világába kaptunk betekintést csodálatos előadásukban. A hölgyek több évtizede foglalkoznak e szakma művelésével, hisz első meséiket hagyományosan gyermekeiknek mesélték. Később e szakma hivatássá vált számukra. Több éve mondanak meséket Magyarország-szerte, illetve itthon, a Vajdaságban is, és csak az utóbbi néhány évben visznek céltudatosan kizárólag pajzán népmeséket közönségük elé.

Volt itt szó a tengerre kíváncsi juhászról s annak „botjáról”, na meg a puliéról, de hallhatunk a franciák híres ételéről is, a meztelen csigáról és annak elfogyasztásáról, de vallási közvetítőink, a papok sem maradhattak ki a sorból, ahogyan a királyok s a királynék sem. A közönség soraiból folytonos kacagás hallatszott, illetve minden mese végén szűnni nem akaró taps.

Közönségünk nevetéstől könnyes szemekkel és fülig érő mosollyal távozott a VM4K épületéből e csodás est után.

Köszönjük, hogy velünk tartottak!

 

Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken találhatók:

Magyar Szó: Pajzán népmesék (közlemény)

Pannon RTV: Pajzán népmesék Burány Béla gyűjtéséből (beszámoló, képgaléria, videó)

Szabadkai Magyar Rádió: Pajzán népmesék – előadói est (az est meghallgatása)

Magyar Szó: Burány Béla gyűjtéséből (beszámoló)

Vajdaság MA: Pajzán népmesék a VM4K rendezvénysorozatának következő estéjén (közlemény)