CSÜTÖRTÖK ESTÉK – A SZÍNPAD MINDKÉT OLDALÁN

2021. november 18.

2021. november 18-án a Pataki gyűrű-díjas és Vajdasági Magyar Művészeti Díjjal kitüntetett színművész, rendező László Sándor – ’Katyó’ volt a VM4K csütörtök esti portrébeszélgetésének vendége, akivel egykori tanítványa – és legutóbbi darabjának rendezője – dr. Mezei Kinga színművész, rendező beszélgetett pályáról, hivatásról, tanításról és szerepekről.

A hangulatos, bensőséges beszélgetés keretében a tanítványok kisfilmjei is levetítésre kerültek, melyekből kiderült: mindannyian elsősorban – nem oktatóként – inkább mesterként tekintenek rá, aki szakmára oktat és életre nevel.  A tapasztalatokban gazdag eddigi pálya és életút számtalan anekdotát és izgalmas történetet (kulisszatitkot) rejt – melyek mosolyt és nevetést csaltak beszélő, beszélgető és hallgató arcára egyaránt – emelett, egyben átfogó színháztörténeti kísérő összefoglalóként is szolgáltak.  A vidéki és városi, az anyaországi és kisebbségi színjátszás közötti jelentős – közösségi, közönség és kötelezettségbeli –  különbségek feltárásával párhuzamosan arra is fény derült: az előadás nem a színpadon valósul meg, hanem a nézőtéren. Egy közös alkotás – a közös alkotás élménye: az előadó és befogadó kapcsolatának hozadéka, gyümölcse.