2019. március 28-án dr. ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász volt a VM4Köz.Klub Európa és mi című előadássorozatának vendége.
Hírfolyam

2019. március 23-án a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ a március 2-ai képzést követően ismételten ingyenes, akkreditált szemináriumot szervezett az Ökológiai lábnyom csökkentése az elemek szelektív begyűjtésével 5/17/5/5-ös modell szerint címmel, melyet Tóth Dénes, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola nyugalmazott tanára, az Eco-friends and Eco-kits Szervezet elnöke vezette.

2019. március 21-én, csütörtök este Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke volt a VM4Köz. Klub vendége.

2019. március 14-én, csütörtök este Vidnyánszky Attilával, a budapesti Nemzeti Színház vezetőjével, Kossuth-díjas rendezővel a színház vezető dramaturgja, Verebes Ernő beszélgetett a VM4Köz. Klubban.

2019. március 13-án, kedden, immár harmadik alkalommal került megszervezésre el a VM4K kedvelt, másfél hónapon át tartó informatikai képzése, a Nagyszülők online. A tavaszi időszak kezdetén László Aranka a Szabadkai Politechnikai Iskola informatikatanára vezetésével vette kezdetét a képzés.
Szakképzett pedagógusok tartanak Ringató foglalkozásokat hetente egyszer a szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban. Az oldott, szeretetteli légkörben szülőket és csecsemőiket várják a szervezők. Az első foglalkozást pénteken szervezték meg Vajdaság több településén. A Ringatón a résztvevők átélhették a közös éneklés és játék élményét, hangszerjátékokkal, mondókákkal, dajkarímekkel ismerkedhettek meg.

Dr. Tóth Eszter Zsófia történész, társadalomkutató, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa volt a VM4Köz. Klub vendége 2019. március 7-én, csütörtök este.

2019. március 2-án, szombaton a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ egész napos ingyenes, akkreditált szemináriumot szervezett az Ökológiai lábnyom csökkentése az elemek szelektív begyűjtésével 5/17/5/5-ös modell szerint címmel, melyet Tóth Dénes, a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Iskola nyugalmazott tanára, az Eco-friends and Eco-kits Szervezet elnöke vezetett.

Vékás János újságíró, bibliográfus, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa volt 2019. február 28-án este a VM4Köz. Klub vendége.

2019. február 23-án a VM4K-ban Mesekuckó címmel 3–6 éves korosztály számára interaktív műhelyfoglalkozás indult. A foglalkozások alkalmával a gyermekek magyar népmesék világával ismerkedhetnek meg a VM4K munkatársai közreműködésével.