Kozma Orsi Quartet koncert a szabadkai zsinagógában - a VM4K szervezésében

2022. október 13.

Újabb koncerttel vártuk a könnyűzene kedvelőit 2022. október 13-án, mely során a Jazzy dalverseny különdíjas- és Fringe Fesztivál szakmai díjas zenekar, a Kozma Orsi Quartet vendégszerepelt a szabadkai zsinagógában.  

A Kozma Orsi Quartet a magyarországi és külföldi jazzélet meghatározó alakja, az együttes tagjai igazi zenei virtuózok, akik számos szakmai elismerésben részesültek pályafutásuk alatt. Koncertjükön saját dalszerzeményekkel kedveskedtek a jelenlévőknek, eddig megjelent lemezeik legismertebb dalait játszották, de ikonikus jazzslágerek feldolgozásai is felcsendültek az este folyamán.  

A 2008-ban alakult formáció első stúdióalbuma nemzetközi sikert aratott, a Fonogram-díjra jelölt Hide and Seek című album még Japánban is kiadásra került, ezúton gazdagítva a külföldi jazz szcénát. A Kozma Orsi Quartet jól ismert kísérletezőbb stílusú hangzásáról, legújabb lemezük elektronikus műfaj felé kalandozó swing dalokat is tartalmaz.  

A zsinagógába ezúttal is szép számban látogattak el a minőségi jazz-zenét kedvelők, a közönség nagy lelkesedéssel fogadta az angol nyelvű dalszerzeményekből összeállított műsort. A fergeteges hangulatú koncert végén tapsviharral köszönték meg az előadók minőségi zenés estjét, majd egy utolsó dalra is visszatapsolták fellépőinket.

Köszönjük, hogy ismét velünk tartottak!

 

Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken találhatók:

Magyar Szó: Kozma Orsi vendégszerepel Szabadkán (közlemény)

Pannon RTV: Legyen dzsessz (beszámoló, képgaléria, videó)

Pannon RTV: KÉK-hír: Szabadkán koncertezett Kozma Orsi (beszámoló)

Magyar Szó: A swing szerelmeseinek kedveskedtek (beszámoló)

Hét Nap: "A jazz számomra ajándék" (beszámoló, interjú)

Vajdasági RTV: Kozma Orsi Szabadkán (beszámoló, videó)

Kapcsolódó médiatartalom