Májusi táncház a Juhász zenekarral

2023. május 24.

Minden hónapban, így 2023. május 24-én is fergeteges hangulatú táncházra került sor a VM4K klubhelyiségében. 18 órától a közkedvelt Juhász zenekar először az egybegyűlt gyermekeknek és hozzátartozóiknak zenélt a családi táncház során. Népi gyermekjátékokkal – kör- és párválasztó játékok – sorával, vidámsággal és mókával  kezdődött a délután, mindenki nagy örömére, majd gyerekek és szülők, nagyszülők együtt járhatták a csallóközi polgári táncokat, amiből mindenki derekasan kivette a részét. Pihenésképp a  közelgő ünnep apropóján pünkösdi dalt tanultak a résztvevők, ily módon is ápolva eleink hagyományait. Jókedvűen távozó kis vendégeink és kísérőik után hét órakor az ifjúság gyülekezett a klubhelyiségben, hogy kezdetét vehesse az ifjúsági táncház. A fiatal táncosok felcsíki táncokkal kezdték a sort, majd egy széki rend következett. Rövid pihenő után a mindnyájuk által igen kedvelt mezőségi dallamokra rophatták ezen az estén. Befejezésképp közös népdaltanulás zárta ezt a szép alkalmat.