
2022. szeptember 22-én 19.00 órai kezdettel került sor a VM4K Filmklub új szezonjának első vetítésére, ahol a Tantrum (2021, rendező: Nagy Borús Levente) című filmet nézte meg a közönség, a filmvetítést követően pedig Nagy Borús Levente vajdasági származású rendező, forgatókönyvíróval L. Móger Tímea költő beszélgetett.
A Tantrum című filmet a 17. CineFest Miskolci Filmfesztivál programjának keretén belül mutatták be, azóta pedig bekerült az HBO Max szolgáltató kínálatába is. A 47 perces rövidfilm rendkívül érdekes szemszögből mutatja meg Károly (Nagy Zsolt játssza) történetét: egysnittes nagyjelenetből, ami szinte végig a szereplőre fókuszál, ezzel és persze az elmesélt történettel a székhez szegezi a nézőt, egyes részeknél, fordulópontoknál a feszültség szinte tapintható a vásznon és a nézőtéren egyaránt. A film Károly monológja, de egészen a végéig ismeretlen a néző számára, hogy kihez beszél a szereplő, hol vannak épp és mi a találkozás előzménye – mindettől a kontextustalanságtól pedig rendkívül izgalmas az alkotás.
A filmet követően L. Móger Tímea tette fel kérdéseit a vajdasági származású rendező-forgatókönyvírónak. Szó esett arról, hogy mit jelent Nagy Borús Leventének Vajdaság és a vajdasági identitása, hogy milyen körülmények között készült a Tantrum film, milyen volt a fogadtatása és milyen kritikákat kapott, valamint a rendező azt is elárulta, hogy hamarosan készül a Tantrum nagyjátékfilm is, amelynek első része lesz a már meglévő történet, valamint ugyanezen történetet egy más nézőpontból is megmutatják – ezzel pedig az alkotók célja megmutatni, hogy minden igazság relatív. Nagy izgalommal várjuk azt a filmet is!
Köszönjük, hogy velünk tartottak!
Az eseményről további hírek és beszámolók az alábbi linkeken találhatók:
Pannon RTV: Tantrum a szabadkai VM4K-ban (beszámoló)
Magyar Szó: Amikor a kártyavár összedől (beszámoló)